Társadalmi felelősségvállalás

”A környezet érdekében –

  a holnap világáért.“

– az edding AG stratégiája –


Az edding csoport részeként a Legamaster is osztja azt, ahogyan az edding stratégiai jelentőséget tulajdonít a társadalmi felelősségvállalásnak (CSR). Mi is egyetértünk az edding víziójával az olyan témákat illetően, mint az emberi jogok, a gyermekmunka, a diszkrimináció és a környezet, valamint a fenntarthatóság.

A Legamaster CSR elveit Magatartási kódexünk határozza meg. A CSR koncepciója túllép a Legamaster vállalkozás helyi hatásán, kiterjesztett beszállítói láncunkig. A Legamaster elismeri a társadalomban betöltött pozícióját azzal, hogy üzleti partnereinek és saját szervezetének is követelményeket ír elő a Legamaster termékek és szolgáltatások szállítására.

Számunkra a CSR a jobbítás és a folyamatosan változó környezethez való alkalmazkodás állandó folyamata. Célunk, hogy továbbfejlesszük a CSR-t, mint szisztematikus és állandó folyamatot,  hasznos változásokat biztosítva az emberek, bolygónk és a nyereség terén, azaz a legfontosabb CSR területek javára. A Legamaster elindult a saját CSR útján, és továbbra is végrehajtja azokat a kezdeményezéseket, amelyek révén a CSR melletti elkötelezettségét cselekvéssé alakítja. 

 


Emberek, bolygónk és nyereség

Garantálni kell a munkahelyi egészséget és biztonságot

  • A munkahelyi egészség és biztonság a Legamaster szociális politikájának legfontosabb vonatkozása.

A diszkriminációmentesség politikája

  • A diszkrimináció minden formáját elutasítjuk.

Az emberi jogok tiszteletben tartása

  • A Legamaster tiszteletben tartja az emberi jogokat, és elvárja, hogy üzleti partnerei is osszák ezt a víziót.

Együttműködés olyan partnerekkel, akik osztják a Legamaster CSR értékeit

  • Célunk, hogy olyan partnerekkel és beszállítókkal legyünk üzleti kapcsolatban, akik osztják a CSR-hoz kapcsolódó témákra vonatkozó víziónkat; őket CSR folyamataink részeseivé tesszük, és rávesszük őket, hogy sorakozzanak fel közös értékeink és a fenntartható üzleti gyakorlat mögé.

Vigyázni vállalkozásunkra és a környezetre

  •   Gazdaságosság és hatékonyság
  •   A gazdasági célok egyensúlyba hozatala a szociális és környezeti célokkal

A minőségirányítási rendszer következetes alkalmazása

  •   A Legamaster rendelkezik ISO 9001 tanúsítvánnyal

Környezetirányítási rendszer

  • A Legamaster rendelkezik ISO 14001 tanúsítvánnyal

Környezet: a termékfejlesztési folyamat kulcsfontosságú tényezője.

  • A zománcozott acéltáblákat környezetbarát, tanúsított kerámia acéllal biztosítjuk.
  • A táblakeretek 100%-ban újrahasznosítható alumíniumból készülnek. Valamennyi műanyag tábla alkatrész 100%-ban újrahasznosítható.
  • A prezentációs táblák papírcsomagjai Paper by Nature tanúsítvánnyal rendelkeznek.
  • A Magic-Chart környezetbarát anyagból készül, és teljes egészében újrahasznosítható.
  • A tábla- és prezentációs markerek újrahasznosíthatók egyszerűen az újratöltő tinta használatával.


A környezetvédelmi szabályok betartása

  • WEEE, REACH, RoHs és DMF.

Videokonferenciák: a környezet érdekében

  • Videokonferencia rendszerünk számos, a Legamaster és az edding központja közti utazást tesz szükségtelenné. A gyakorlatban ez üzemanyag-megtakarításhoz (gépkocsi, repülőgép), csökkentett CO2 kibocsátáshoz, kevesebb munkavállalói stresszhez, időmegtakarításhoz és csökkentett utazási költségekhez vezet.


Felelős nyomtatási és másolási politika

  • 100%-ban Blue Angel környezetvédelmi címkével ellátott újrahasznosított papírt használunk. A kétoldali nyomtatás politikája és a digitális technológia alkalmazása lehetővé tette számunkra, hogy csökkentsük a papírfelhasználást. Ha csak lehetséges, fizikai másolat helyett digitális másolatot készítünk. Az elavult egyedi nyomtatók lecserélése centralizált többfunkciós egységekre csökkentette az áramfogyasztást. A festékkazettákat újrahasznosítjuk.

Katalógus: természetesen FSC által tanúsított papírra nyomtatva

  • Ez a Legamaster katalógus FSC által tanúsított papíron készült. A katalógus digitális változata megtekinthető online, ami felhasználó- és környezetbarát eszköznek tekinthető.

Download our Code of Conduct here